2010. június 18., péntek

ASIAN KUNG-FU GENERATION-Maigo Inu to Ame no Beat (kislemez)

Az ASIAN KUNG-FU GENERATION neve (mennyi nagybetű :O) kicsiny hazánkban leginkább az animések körében mond és jelent is valamit. A Fullmetal Alchemist-ből jól ismert Rewrite, vagy a Naruto-s Haruka Kanata. Az együttes maradt a jól bevált platformnál, és ismét egy animéhez (Yojouhan Shinwa Taikei) adták dalukat, illetve magukat, viszont úgy tűnik az utóbbi időben vesztettek dinamizmusukból, legújabb kislemezük alapján legalábbis mindenképp...

Amikor anno legelőször figyeltem fel ezekre a srácokra, akkor nem is volt kétséges, hogy repülnek az mp3-amra. persze, az már rég volt, már itt az mp5 korszaka, és az is biztos, hogy a banda eddigi legütősebb dalai közül is a legütősebbet fogtam ki, így érthető volt a későbbi csalódásom. Amikor rájöttem, hogy a nem animékhez kiválasztott dalaik kevésbé érdekesek. Persze, most ezen elméletem is hanyatlani látszik, akár a Római Birodalom egykor: új kislemezük címadó dala erőtlen, gyengus próbálkozás, összehozás hiányában pedig a banda még egy dalt szült (keserves kínok közt) a lemezre, ami már jobb lenne egy fokkal, de itt meg a dallam nem olyan ütős. Egyetlen igazán tetsző momentumként a kávör (borító :D) az, ami tündököl, szerencsére ez nem változik az idők folyamán, igazán szép munka lett: nagyon elborult, nagyon szépen kidolgozott és nagyon vehető. Ami sajnos annyira a kislemezre nem igaz.
Azért bízzunk benne, hogy a következő korong 180 fokos fordulatot vesz, és a együttes visszatér a régi jó öreg punk-rock hangzáshoz.

Maigo Inu to Ame no Beat
Előadó: ASIAN KUNG-FU GENERATION
Megjelenés: 2010. 05. 26

A dalokról

Maigo Inu to Ame no Beat
A dalról háttérinfóként lényegében annyit érdemes tudni, hogy egy anime opening dala, tehát direkt erre a témára találhatták ki. Érdekes a hangzásvilág, mert részben rockos, részben pedig olyan nyárias pop dal stílű, amihez már nagyon nem illett Gotou hangja. Bár tény, ami tény, hogy az együttes punk dalait jobban is bírom, de ettől függetlenül még ott lebeg, hogy hiába a kedves dallam ha Gotou ilyen komoly verzióban nyomja végig az egészet. Maga a dallam viszont aranyos, és akit nem zavar a Gotou-féle elalvós melankólia, annak biztosan tetszeni fog.
Értékelés: 4*

Ameagari no Kibou
Egy újabb nyárias jellegű dal, ami viszont már szerencsére Gotou hangzás szempontjából is megfelelő. A dallam is nagyon hasonló az előzőhöz: nyárias rock dal-van iyen? :D
Gotou feltámadásának hála egy elég szép dalt kapunk, viszont itt meg a dallam nem olyan érdekes, mint az előző dalnál. Ááá, össze kellett volna ezt az egészet szinkronizálni.
Értékelés: 4*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése