2011. június 26., vasárnap

PERESTROIKA-PAINZ

Már hozzászokhattunk, hogy jrock együttesek intenek könnyes búcsút fanjaiknak nap mint nap, mondván szabira mennek. Az már más lapra tartozik hogy a szünet legtöbb esetben felbomlást jelent és örökké tart, persze amint tudjuk a kivételek erősítik a szabályt, így történt hogy a 6 mini albumos Nega 2010 elején pause-t jelentett, majd pár hónappal később már Perestroika néven robbant vissza a jrock iparba. És hogy mi változott? A neveken, maszkírozáson kívül mondhatni semmi, bár tény hogy a Perestroika név jobban hangzik elődjénél.

Mivel a Nega-féle előzményekben nagyon nem voltam belefolyva, így csak az alábbi felszínes megállapításokat tudtam levonni a PERESTROIKA-vá való transzformálódás eredményeként. Sokkal nagyobb következtetések jöttek viszont le a PERESTROIKA új (és egyben első mini albuma) hallgatásakor. Először is a kudarc érzése, hogy miért nem hallottam már korábban ezt a király zenét játszó együttest? Itt beugrott, hogy nyílván a Nega név miatt, ami annyira nem érdekes és kreatív mint a PERESTROIKA, szóval már itt kijelenthetem, hogy jót tett ez az imidzs változás. Aztán jelen van egy kis puhulás, érés, ami zenei szinten érte el a bandát: a zenéjük, zenei hangzásviláguk szépen kiteljesedett, nem annyira kemény de érdekesebb mint anno volt. Aztán ugye ott van a sötét hangulat, amit a PERESTROIKA dalai árasztanak magukból és ami már a Nega-nál is jelen volt, csak ott inkább a metál részeket és a keménykedést hangsúlyozta, míg ez a sötétség mára átalakult valamiféle fájdalommá, keserűséggé, amit Haruhi hangja is nagyszerűen érzékeltet.
Összvissz tehát elmondhatjuk, hogy a PERESTROIKA-vá való transzformáció számos javulást hozott az együttes életébe, akik jobbak mint valaha-és csak remélhetjük, hogy a szépen megszerkesztett, fájdalmas dalocskák és videóik nem fognak visszatérni az ex együttes szó szerinti érvágó múltjához.

PAINZ
Előadó: PERESTROIKA
Megjelenés: 2011. 04. 26


A dalokról

ВВЕДЕНИЕ
Szembetűnően már az indíttatás is kellően oroszos, ami a címet illeti: a ВВЕДЕНИЕ, magyarul BEVEZETŐ dalocska a kezdő és végpontja az orosz hangulatnak a lemezen, mert remélem senki nem várta, hogy az ex Negások virtuóz módon beszélik majd a cirill nyelvet. Ó, dehogy. Persze hogy meglegyen az a Perestroika fíling mi mással kezdhetné mini-albumát az együttes, ha nem egy Gorbacsov-féle indító beszéddel, amiből mi semmit nem értünk ugyan (és szerintem a srácok se) de ha már Perestroika, legyen kövér. (részletekért fellapozni a törikönyvet :D) A beszédet pillanatok múlva az együttes maga töri szét zenéjével, aminek Gorbacsov bácsi nemigen örült volna. S hogy merényletről van-e szó, vagy csak éltetésről? Mindenki döntse el maga, bár a lényeg nem is ez, jóval inkább a kreativitás és figyelemfelkeltés, ahogy az együttes az indítást megoldotta.
Értékelés: 5*

F.O.P
A Nega-hoz jobban visszanyúló F.O.P inkább tükrözi a banda korábbi stílusát mintsem lefektessen valami Perestroikás hangzásvilágot: színmetál fanok élvezni fogják, én nem bírtam többször végighallgatni 'túlkeményeznekem' alapon, bár tény ami tény, a dal legjobb része maga a refrén és a hangszeres kíséret sem panaszkodhat. Értékelés: 4*

VIRGIN PAIN
A mini-album gyöngyszemének is nevezhető VIRGIN PAIN magába olvasztott mindent, ami egy jó dalhoz kell: szép mégis erőteljes, néhol kemény máshol fájdalmasan gyenge (hangzás terén), Haruto hangja férfiasan szomorkás, amit csak fokoz az együttes tökéletesen véghezvitt zenekari kísérete. A dallamvilág különleges és egyedi, kellett már egy ilyen megváltó jrock track! :-)
Értékelés: 5*

UNBLESSED LOVE
Egy keményebb, sötétebb track következik az UNBLESSED LOVE személyében, mely mintha a gyötrelmes szerelemről mesélne hangulata alapján. A hangzásvilága nagyon érdekes a rock, metál, elektro és a Scooter-féle techno motívumai miatt, igen kérem, lehetséges ennyi stílus egy dalban. Nagyon egyedi, nagyon különleges, érdemes meghallgatni, a dolog szépséghibája csupán annyi, hogy a túl sok stílusbeli keveredés miatt nem igazán tudjuk mi fog következni, sőt a dal végén alapból be se fog ugrani mit is hallgattunk majdnem 5 percig.
Értékelés: 4*

WEIGHT OF THE LIFE
Az együttes 100 éves bölcsek bölcseletével adta a dalnak az 'Élet súlya' címet, ami legkevésbé lenne nevezhető balladának, jóval inkább egy zúzós rock track elektro, és metál jegyekkel felvértezve. Nagyon érdekes dal, különleges hangzásával na és néhol a már megszokott szomorkás rockerkedéssel, amitől egy kesernyés, sötét, nagyon szép rock dalt kapunk.
Értékelés: 5*


NEGATIVISION
Lezárásként egy, a többihez viszonyítva lassabb szerzeményt kapunk, ami viszont nagyon szépen betölti helyét afféle búcsú track-ként: erősebb és kevésbé erős szólamok váltogatásából ered a dal esszenciája, amire rágyúr Haruto hol erősebb, hol gyengébb, de fájdalmasan szép hangja. Persze ne egy balladát képzeljünk el, mert azért metálhoz mérten, üvöltésekből itt sincs hiány, de valahogy még ez is jólesik a fülnek egy ilyen sötét, bánatos lemez lezárásaként.
Értékelés: 5*


2 megjegyzés:

  1. Szia Drága Timejjám!
    Úúú de örülök ennek a PERESTROIKA kritikának *.* Már csak azért is, mert a Nega az egyik kedvenc jrock bandám. Kicsit meg is ijedtem, mikor jött ez a hiatus dolog, mert számos példával alá lehetne támasztani azt a megállapítást, hogy hiatus után nem nagyon van visszatérés. Szóval örültem, hogy még ha új névvel is, de jelen vannak, és azért jó dolgokat hoznak össze, mert ez a PAINZ is piszkosul bejön. Mást így hirtelen nem is tudok hozzáfűzni, mert teljesen egyetértek a kritikáddal, ami mint mindig, ezúttal is nagyon-nagyon jó lett <3 Ráadásul kellemes meglepetés volt látni, mivel pont tegnap hallgattam meg a Nega legújabb kiadványát, mert végre a régi nevükkel is kámbekkeltek.
    Olvastam a ViViDről szóló bejegyzésed is, mindjárt le is szedem a singlejüket, mert felkeltetted az érdeklődésem. Ki tudja, hátha kikerül egy-két kedvenc szám tőlük is:)
    Ohohóóó lesz itt Holy Grail is, de jó *.* Akkor majd a kritikáddal együtt hallgatom végig a lemezt, ugyanis kicsit el vagyok maradva újabban az aktuális jrock megjelenésekkel.
    Amúgy veled mi újság, hogy vagy? Remélem tudsz pihenni sokat a nyár alatt, és jól telnek majd a napjaid <3
    Puszi <3

    VálaszTörlés
  2. Szia Drága Creachanom!!! *-*
    Először is, nagyon örülök hogy tetszett a kritika *-* Másodszor: a Nega-t sajnos nem ismertem, mert annyi ezrednyi jrock banda van, hogy szerintem elég kiigazodni mgé nekik is saját magukon, főleg az ilyen hiatusok után, amikor mindenki oda megy, ahová beveszik, lásd Miku az AnCafe-ból, aki noha beállt egy együttesbe-ne kérdezd melyikbe, elfelejtettem :D - teljesen a feledés homályába került. Szerencsére a Nega azért folytatta Perestroika-ként, ami őszintén bevallva, nagyon tetszetős kis formáció a zenéjük melankóliájával fémjelezve. Komolyan, a ViViD-nél éreztem régen ilyen "fellángolást", mert jók voltak és energikusak. Nos, ez már nem igaz sajnos a mostani ViViD-re, így hallgasd meg egy-két új dalukat jutún, de szerintem ez is eléggé felejtős dolog.
    Igen, nemsokára jön a Holy Grail is, remélem minél hamarabb, mert egy lemez sajnos mindig nagyobb erőfeszítésekbe kerül mint egy kislemez.
    És jó, hogy szóltál a Nega legújabb művéről, nem is hallottam róla, én is el vagyok egy pöppet maradva jrock release téren XD
    Köszi, nekem eddig érdekesen telik a nyaram, tele izgalmakkal, és még mindig vizsgázok, mivel elindultam KRESZ-en, de a az elméleti része sikeresen megvan, szal most örül a gyerek XD
    Te hogy vagy? Mindig olvasom a frisseket, komolyan a facebook mellett a 2. leglátogatottabb lapom a gépen az oldalad :)
    Bár írni sajnos gyakran nincs időm, de ezen megpróbálok a jövőben változtatni :)
    Pihenj sokat, mert még csak most kezdődött a nyár, és még sokáig fog tartani :D (bebeszélős módszer) :D
    Puszíííí<3 És köszi hogy írtál és olvasol *-*

    VálaszTörlés