2010. november 18., csütörtök

Ayumi Hamasaki-L (kislemez)

Meg is érkezett Ayumi Hamasaki 50. csúcstartó kislemeze, mellyel egyúttal rekordot is döntött, így most ő mindenidők legvehetőbb jpop énekese. A kérdés már csak az, ütik e a zsinórban egymás úton, kapkodva előállított kislemezek az addigi színvonalat?

A kiadó szerint igen, szerintem nem. Erre persze rögtön számokkal és eladási listákkal vágnának fejbe, amire én csak azt tudom mondani: jó marketing, és sok gazdag fan, akik még Ayu piszkos zoknijáért is fizetnének 2 millió forintot.
De ne kanyarodjunk el a témától ennyire, mert az L azért ennél mégis többet ér. Igazából ez volt a zsinór legjobb része, amin azért látszik hogy a jubiláló Hamasaki erre készült leginkább, talán ezért is akadhatott el a Moon/blossom illetve a crossroad forgatagában.
Bár jó, azért az L-t sem nevezném tökéletesnek. Kezdeném a Sweet Season című dallal, amely horrorisztikusan unalmas lett, és annyira nem is szép, mint azt a zeneszerzője gondolta. Ezt követően azonban kapunk 2 ultra jóra sikeredett track-et, amelyek igazából kárpótolnak a bennünket ért károkért: a Virgin Road egy gyönyörű, bravúrosan szerkesztett szerelmes ballada, míg a Last Angel egy tempósabb, ütemesebb, fülbemászó dal mely az elektropop világából lett életre hívva, és amely nélkül az kislemez igazából elveszne...
Most pedig jöjjön a fekete leves, Ayumi legújabb kényes pontja, a videóklipek: az énekesnő amint már írtam mostanában sajnos egyre gyakrabban esik abba a súlyos hibába, hogy elvész a részletek között, így lesznek pv-i jei egyre túljátszottabbak és unalmasabbak. Ez most sem történt másképp. Kapunk egy rémunalmas medence parti "hepi vagyok ments ki innen" fílingű 50-es években játszódó családi drámát a Sweet Season személyében. Na, igen: a dal sem volt jobb...
Aztán ugye ott van a már sikeresebb Virgin Road-hoz forgatott klip, ami ugyanilyen borzalmas, bár tény, hogy annak legalább sztorija van, és cseppet sem unalmas, jóval inkább nevetséges. Egy újabb csalódás...
És a Last Angel: nos, ehhez sajnos nem készült klip, holott ehhez vártam leginkább. Állítólag készül, majd meglátjuk, bár ebben már nagyon nem szeretnék csalódni.
A borítók ugyanolyan tragikusak, mint az előző jónéhány: egy érzelemmentes divatbaba angyalt láthatunk, aki kezében a múltbéli arcát tartja. Nem, Ayu, te sajnos tévedésben vagy. A múltbéli arcod nem vágott kacsaszájat, és az érzései is látszottak, nemcsak pózerkodott.
Össvissz tehát: az L jobb mint előző 2 testvére, de a régi Ayumi single-ökhöz még mindig nem ér fel.

A lemez értékelése: 7/10

L
Előadó: Ayumi Hamasaki
Megjelenés: 2010. 09. 29


A dalokról

Sweet Season
Mint tudjuk, Ayu-nak van egy bevált zeneszerző gárdája, akik megzenésítik az énekesnő gyönyörű szerzeményeit. Most azonban egy kis változás jött a képbe Noriyuki Makihara által, aki előre kijelentette, hogy ez nem egy Ayu-s track lesz, ne is számítsunk rá. Na, akkor már lehetett gyanakodni, hogy ha egy Ayumi-s dalban nem lesz Ayumi féle hangzás, akkor mi lesz egyáltalán? Sőt, a zeneszerző még azt is előre leszögezte, hogy ő bizony vidéki hangzásvilágot csepegtet majd a dologba. Na igen. Szép is ez a falusi turizmus elképzelés, csak van egy kis szépséghibája: Ayu díva hangját hallva, kicsinosított pofiját látva ki az, aki beveszi, hogy ez a lány egy falusi pacsirta? Én nem, az biztos.
Maga a dallam is erre a dologra próbál rámenni, nem túl sok sikerrel, bár ha a vidéki élet fásult, lapos és megnyugtató (a maga ürességével) akkor asszem Makihara nem nagyon élt vidéken, de Hamasaki dalt se hallgatott sokat. Összvissz tehát van egy rémlapos track-ünk, ami egyszer-kétszer még meghallgató, viszont a sablonos dallam úgy lehúzza, hogy ennyi is elég belőle.
Értékelés: 3*

Virgin Road
Annak ellenére, hogy a preview-k alapján nem igazán tetszett, boldogan kijelenthetem, hogy a Virgin Road Ayumi utóbbi munkásságának legszebb balladája fülbemászó dallamával és Ayu gyönyörű hangjával, mely még inkább felvillanyozza az egész hangulatot. Már az intro meseszép, nincs eltúlozva, nem akar meggyőzni, hogy hú ez mekkora track lesz, és ettől a nemes egyszerűségtől jutunk el a gyorsabb tempójú fantasztikus átvezetőn keresztül az emelkedett refrénig, ahonnan még erőteljesebbé válik a dal az időközben bekapcsolódó effekteknek köszönhetően, így még időben felrázzák a refrént is, ami párszori hallgatás után valószínűleg elengedte volna magát, így viszont valami gyönyörű tartása van. A dal végén még orgona-effektet is hallhatunk, ami tökéletes befejezés, és aminek majd a PV-ben lesz igazán értelme és jelentősége.
Fantasztikus track, igazi választékosan szerkesztett mestermű.

Értékelés: 5*

Last Angel
És elérkeztünk az L legbrilliánsabb dalához, mely szembeszállt az utóbbi idők balladáival, és csak azért is popszerzemény lett. Még szerencse :)
Az intro lassú, szívbemarkoló, és terjedelmes, mintha egy pv bevezetőjéhez készült volna. A szomorúság hirtelen abbamarad, helyette ütemes tüc tüc jön, majd egy gyönyörű dallam kíséretében megszólal Ayumi-valami csodálatos hangon. A dal lelke egyébként az, hogy bár maga a dallam viszonylag gyors, Ayu képes volt megfagyasztani és lelassítani egy kicsit melankólikus, fájdalmasan csengő hangjával. Különleges, nagyon szépen és választékosan szerkesztett dalocska, amihez hozzájárul az énekesnő gyönyörű, tiszta kiejtése is. Igazi popcsemege, (végre) a legjobb track az egész kislemezről, amihez nem kérünk, hanem követelünk egy legalább ilyen jó pv-t is!
Értékelés: 5*

A videóklipekről

Virgin Road
Egy ilyen gyönyörű dalhoz méltatlanabb klipet akarva sem tudtak volna elkészíteni a rendezők, max több hülyeséggel teletömni de azt hiszem ennél több ökörség már bele sem férne ebbe a borzalmas pv nevezetű dologba, melyben Ayu feleségül megy egy mexikóihoz, Amerikában természetesen, mert manapság ez már így működik kérem, máshol már nem lehet házasodni. Aztán mint minden ifjú pár bepattannak egy konzervdobozzal alaposan ellátott kipufogójú kocsiba, majd meg sem állnak a legközelebbi bankig, amit rendesen ki is rabolnak (ez is egy amerikai ceremóniai szokás, természetesen) De ez még semmi: lesz itt még benzinkútrablás, Ayu és újdonsült férjecskéje az ég felé lövöldöz kínjában (biztos annyira boldogok XD) persze ez még a kisebb baj. A nagyobb az, hogy Ayumi lőszerrel megpakolt menyasszonyi ruhája nem épp erre a célre készült, így csoda, hogy a Jean Claude Van Damm sztájlú Hamasaki hasra nem esik a földet verő csipkében. A lopott pénzt persze jól szét is dobálják, mert mire az nekik, ők beérik 4 év szabadságvesztéssel is. És egy ilyen ratyi, bénázós, übergáz pv uán ne csodálkozzunk, hogy a végén még a verdájukat is szétlövik a rendőrbácsik, amire ők kacagva reagálva elfutnak. Nekem egy kicsit túl sok itt az ellentmondás, és ez az egész akkora egy ökörség, amilyet öld nem látott. De komolyan: SENKINEK NEM VOLT ENNÉL JOBB ÖTLETE?
Értékelés: 2*
Ayu, mindig mondtam, hogy válts rendesen, mert kiég a motor!

Sweet Season
Megértem, hogy Ayumi nagyon szeretne már férjet (Virgin Road) és gyerekeket, de de azért remélem az énekesnő elkövetkező klipjei nem állandóan ezeket a témákat fogják érinteni, mert akkor kiszaladok a világból. Bár, nem is annyira a témával, mint a kidolgozással vannak itt alapvető problémák. Ayu ugye férjhez ment egy spanyol pasihoz a Virgin Road-ban, a Sweet Season-ben pedig már családanyaként van jelen, aki elugrik suli után a srácokért, majd egy-pont mint egy nagyra nőtt gyerek, ezért tűnik inkább játékos nővérkének, mint anyukának. Bubikat fúj, vízbe lógatja a lábát, az egész napot végigszórakozik velük. És itt ki is merül a sztori. A pancsikoláson, szórakozáson kívül semmi érdemlegeset nem láthatunk, így kb. 1 perc bőven elég, még sok is a klipből . Egyetlen öröm az ürömben a szerencsés vég, ami Ayu-nak nem feltétlenül az: az énekesnő a medence partján ébred mint egy szakadt-megtört rocksztár egy nagy kaliberű party után. Nos, legalább ennek az egy elemnek van valamicske értelme.
Értékelés: 2*
Húú, csak egy rémálom...


4 megjegyzés:

  1. Szia Drága Timejjám! *.*
    Jujuuuj L kritika *.* Vártam már, kíváncsi voltam a bővebben kifejtett véleményedre:)
    "az L jobb mint előző 2 testvére, de a régi Ayumi single-ökhöz még mindig nem ér fel." - ezzel a mondatoddal tökéletesen egyetértek! Valóban jobb, mint az előzőek, de ezekről sem hagytam meg egy számot sem *ég a pofája* Nekem valahogy mindegyik olyan 'elszól a háttérben, ha nincs más'-féle és azért Ayutól én az ilyesmit nem szoktam meg és remélem nem is kell. Nagyon reménykedem az új albumában, remélem azért nem egy tocsogós balladás lemezt kapunk, mert azért jóból is megárt a sok xD
    A Virgin Road PV-jével eddig úgy voltam, hogy jó ez, jó ez, csak nem ehhez a dalhoz, nem egy balladához. De most hogy így rávilágítottál benne több ellentmondásra, kérdésre, így már tényleg fura. Valahogy az Istenért nem akar leesni, hogy mi az értelme. Az oké, hogy a friss házasok elmennek bankot rabolni, kell nekik egy kis pénz, amivel megalapozhatják a jövőjüket, ha ezek szerint hitelt nem kaptak, na de hogy a pénzt minek dobálják akkor szét? xD Ha meg nem a zsé kell nekik, akkor meg minek játszanak bankrablósdit?
    A Sweet Seasons dallal sincs különösebb bajom (leszámítva, hogy volt már Ayunak ennél izgalmasabb, fantáziadúsabb száma is), de ettől az 'idilli amerikai család vagyunk, kertvárosi házzal, egy rakat kölökkel, kutyával, medencével stbstb' dologtól rosszul vagyok, nem csak a klipben, hanem alapjáraton. Viszont a PV végével, befejezésével valahogy értelmet nyer.
    Na, ezt má' megin' jól lehúztam xD Magát a kritikádat viszont imádom! Nem száraz, nem unalmas, nem elfogult, hanem egyaránt kitérsz a pozitívumokra és a negatívumokra, humoros, van stílusa és ettől öröm olvasni:)
    Jaj még egy észrevétel: a bevezetőben az a kacsaszájas dolog, na azzal megint rátapintottál a lényegre. Ezzel a csücsörítéssel már a sírba tesznek a fotósok, vagy Ayu, mert nem tudom, hogy magától, vagy utasításra csinálja-e, de nem minden helyzetben áll neki jól.
    Végül megint jönnék a szokásos kérdéssel: linkelhetném-e az új cikkedet a frissben?
    Előre is köszönöm:) Puszi Neked és jó hétvégét! Pihizz sokat és töltődj fel a következő hétre:)

    VálaszTörlés
  2. Szia Creachanom ^-^
    Nagyon szépen köszönöm a véleményedet, olyan jó, hogy ilyen részletesen leírod, mit gondolsz a dologról :)
    Az a baj, hogy ha mondjuk valaki tudná hogy szeretem Ayu-t, akkor az lenne, hogy húú mekkora elfogult vagyok. Pedig ez csöppet sincs így. Én nem Ayu-ról írok, hanem a munkáiról, és ha az rossz, akkor rossz, azt le kell írni, nem lehet csak úgy elsiklani felette, ezért írom ezt a blogot, és ez más együttessel, énekessel sincs másként.
    Nos, a dalokról annyit, hogy a Sweet Season-t nem bírom, a videóját szintúgy, hányok ettől az amerikai álomtól, a Virgina Road szép, télleg szép, de nem ér fel Ayu korábbi klasszikusaihoz, lásd Jewel vagy Dearest pl, a videója meg katasztrófa.
    A Last Angel az egyetlen dal, amit azóta is szívesen hallgatok. Szeretem, mert szeretem, mert van benne élet, bár tény, hogy ez sem egy Ayu-féle szerzemény.
    Ez a kacsaszáj meg valami undorító, főleg mert eltüntet minden érzelmet, így Ayu olyan, akár egy plémét cica, holott nem az, akkor miért akar lesüllyedni arra a szintre mindenképp? Bár én már magát ezt a szájfeltöltős dolgát sem értettem, mikor nagyon szép ajka volt :S
    Összvissz: ez az év nagyon nem Ayumi éve volt, és márcsak bízni tudok benne, hogy valóbannem nyáltól csöpögő dalok lesznek az új lemezek, mert akkor kiszaladok a világból.
    Nagyon nagyon szépen köszönöm hogy írtál, mindig olyan érdekes dolgokat írsz, és köszönöm, hogy megosztod az őszinte véleményedet! ^-^
    Írj még sokat a jövőben is :)
    És igeeen, nagyon köszönöm, annyira drága vagy,hogy mindig kilinkelsz ^-^
    Hatalmas ölelés, és pusziii ^-^ Jó hétvégét és pihizz sokat!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Már egy ideje olvasom a blogod, bár én csak az Ayumisakat:D Bocsi, de nálam ő maga jelenti a japán zenét:D
    Azt hiszem, hogy az előző kritikákat is jellemezném itt.
    A Rock'n'Roll Circus tényleg nagyon jó lett, szerintem is.
    A kislemezekről annyit, hogy az egészen nagyon látszott, hogy mennyire erőszakos a megjelenése, semmi szabad ihlet, hanem kényszer, és ez meg is látszott. A Moon dalt szeretem, de a klipje borzalom... A blossom nem annyira tetszik, és számomra újdonság erejével hatott, hogy Ayu nem szerepelt a klipben, de végül is nagyon jó lett a klip, érzelmesre sikerült, és igazat adok Ayunak abban, hogy valószínű, hogy ő maga kicsit túljátszotta volna, és akkor a varázs eltűnt volna.
    A Crossroad... Hát nekem nagyon nem tetszik az a kislemez, szerintem élete egyik legrosszabb kislemeze, maga a crossroad szám, szép, és a hangja is jó, de egyszerűen olyan átlagos, nincs benne semmi olyan, ami miatt eddig Ayu olyan különleges volt. A klipjéről nem nyilatkozom...:D Szörnyű....
    Az L kislemez egy fokkal jobb lett. A Virgin road egyszerűen gyönyörű szám, Ayu azt mondta a szám lehetne akár A Song for XX 2 is. Csodálatos szám. A klipjéről nagyon vegyes érzelmeim vannak. Ayu gyönyörű benne, és a maga klip története se rossz, csak a legnagyobb baj, hogy semmi köze a dalhoz... És ez nagyon rondít az összképen... A Sweet Season nagyon nem tetszik. Unalmas, és Ayu a vidéki emberek közelében sincs, szóval nagyon erőltetett volt. A klip is fura volt, mert ennek se volt sok köze a számhoz. De a vége tetszett, amikor Ayu rocksztár módjára felébred a medence mellett:D Az vicces volt:D
    A Last angel tényleg nagyon jó szám lett, és a klip előzetese se tűnik rossznak, de majd kiderül. Szeretem a ritmusát, és a dallamvonalát, olyan egyedi, olyan Ayus:D
    Őszintén szólva én nagyon szeretem Ayut, hihetetlen nőnek tartom, nagy tehetséggel, persze neki is vannak "rossz napjai", de szerintem leginkább erről az egészről az Avex tehet, hiszen ő kényszeríti sok mindenre Ayut...
    Szeretem a kritikáidat, várom a most megjelenő Love songs kritikát, mindjárt meghallgatom, kíváncsi vagyok már rá.:)
    Továbbiakban is olvasni foglak:) Jaa és Kellemes Ünnepeket:)
    Puszi
    Zsúú

    VálaszTörlés
  4. Szia kedves Zsúú ^-^
    Nos, teljesen egyetértek veled. Ayu a japán popzene ipar legkiemelkedőbb zenei tehetsége, akit hihetetlen, hogy ennyi idő után sem lehet letaszítani a trónról. Sokan emlegetik a japán Madonnaként, ami nekem nem mond sokat. Nem csípem Madonnát, bár egy közös akad bennük: nem kispályások, régóta játszanak és képesek akárhányszor megújulni.
    Ayumi-ban van valami misztikus: mindig úgy éreztem, mintha lenne egy arca, amit a közönségnek mutat, egy amit a fotósoknak és egy, amit az igazi embereknek. Nem az elvakult fanoknak, akik nem képesek észrevenni, mennyi mindent tesz azért, hogy így nézzen ki, mert őt sem az égből dobták le. Hanem NEKÜNK. Akik ugyanolyan emberek vagyunk mint Ő. Ayu az összes arcát cserélgeti időről időre, mégis valami változatlan marad: az az arc, amit felénk mutat, az emberi arca.
    Sajnos azonban, tény ami tény, az utóbbi idők termése nem a legjobb, sőt. A Moon/blossom óta tudjuk hogy Ayumi színészete korántsem felhőtlen, sőt érdemtelen a hangjához, ami azért érthetetlen, mert mindaddig igen is jól szerepelt a klipjeiben. De mi történhetett? Abban is egyetértek, hogy amit az Avex művel, nem emberi. Annyira kiaknázzák az énekesnő tehetségét, hogy ha az felmondana, valszeg az egész cégtől búcsút mondhatnánk. És nem könnyeset...
    Ayu ugyanis hónapról hónapra furcsább: felvett egy divatmaca szerepet, amit nemigen ő talált ki, mert érdekes pár éve csak egy kawaii, bár szexi énekesnő volt, akit azért szerettünk, AMI volt.
    A Crossroad...nos, annyira már nem emlékszem a lemez tartalmára sem. Ha jól tudom Crossroad, ill. Seven Days War, ezek rémlenek. A Crossroad még úgy elment egynek, a másik egy üres feldolgozás.
    Mondjuk, szomorú, hogy sok eltévedt süket fan mindent jónak lát, még ezeket is és veszi tonnaszám...
    Az L pedig...Igen, az utóbbi idők után egy kis fellélegzés. A Last Angelt pedig egyenesen imádom, mert tele van érzelemmel, szerelemmel, és valami megmagyarázhatatlan szomorúsággal, az egész pedig egy ritmusos fílingű köntösbe bugyolálva, és ezért valami eszméletlen különleges, bár tény, hogy a hangzásvilágna nem igazán Ayu-s. Egyébként ajánlom az új lemezről a Like A Doll-t, ami hasonló track, azt is imádom :)
    Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, nagyon aranyos vagy, és remélem továbbra is megtisztelsz azzal hogy olvasol és írsz véleményt :)
    Kellemes Ünnepeket!
    Puszi :)
    Timejja

    VálaszTörlés